2010. április 6., kedd

bárány szeletek



Hozzávalók
  • 4 Bárányhús szelet - ez lehet gerinc, gerinc-filé, comb-filé, steak, lapocka
  • 3 ek rozmaring (apróra vágva)
  • 3 dkg mentalevél
  • 4 ek balzsamecet
  • 2 ek olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Só, őrölt bors

Elkészítés

  1. A bárányhúsba vágjunk cikk-cakkokat egy késsel.
  2. Az alapanyagokat keverjük el, pácoljuk be a húst. Pihentessük a hűtőszekrényben legalább 2 órán át, de akár egy éjszakán keresztül is.
  3. Grillezzük parázson vagy közepes hőmérsékleten lávaköves grillen. Ha a sütőben akarjuk sütni, először egy forró serpenyőben barnítsuk meg mindkét oldalon, majd 20-25 percig süssük előre melegített sütőben 180 fokon, attól függően, hogy mennyire szeretjük rosen.
  4. Tálalás előtt pihentessük 5 percig.

Mustáros tarja



Hozzávalók:

  • 4 szelet tarja
  • 2 fej hagyma
  • 3 ek sör
  • 3 ek (magos) mustár
  • 2 ek olaj
  • 2 babérlevél
  • só, bors

Elkészítés:

  1. A felszeletelt, csont nélküli húst mossuk meg és töröljük szárazra.
  2. A páchoz pucoljuk meg a hagymát és vágjuk apróra. Keverjük el a sörrel, mustárral, olajjal és fűszerezzük borssal. A babérleveleket törjük ketté.
  3. Egy tál aljába tegyünk keveset a pácból, majd húst és egy darab babérlevet, és így tovább. Fedjük le, és hűtőszekrényben pácoljuk pár órán át.
  4. Grillezés előtt vegyük ki a pácból és sózzuk meg. Forró grillen – a hús vastagságának megfelelő idő alatt – készre sütjük.

Marhahus pácolása

A jó minőségű marhahús finom rostozatú, márványozott, élénkpiros színű. Ne dőljünk be a hentesnek, amikor a szép vágott felületet mutatja felénk, hátul pedig alágyűri a faggyús - sokak által nem kedvelt részt - mutassa csak meg, elöl-hátul.


  • A marhahúst hideg vízben mossuk meg, majd vágjuk kockára, csíkokra, szeletekre, vagy éppen egyben hagyjuk, daráljuk az étel jellegének megfelelően.


  • A marhahús előkészítésénél figyeljünk arra, hogy a nagyobb faggyúréteget távolítsuk el és csak ezután dolgozzunk vele.

  • A marha nemesebb (hátszín, bélszín, comb) részeit pácoljuk egy-két napig. A pácolásnak kettős célja van, egyrészt a húst lazábbá, porhanyósabbá teszi, másrészt a pácolás során ízletesebbé is válik a hús.

  • A legegyszerűbb pácolás, amikor a húst bekenjük mustárral, fűszerezzük őrölt borssal és vékonyan átvonjuk olajjal, majd zsírpapírba vagy fóliába téve ebben a pácban hagyjuk pár napig a hűtőben.

  • A bélszín felületét bőrszerű hártyaréteg borítja, amelyet éles késsel fejtsünk le. A késsel pontosan a hártya alá szúrjunk be és a kés élét a hártya felé fordítva húzzuk azt végig. Természetesen a bélszín teljes felületéről el kell távolítani a hártyát, tehát a műveletet többször meg kell ismételni a pácolás előtt.
  • 2010. március 30., kedd

    Tepsis zöldpaprika


    Hozzávalók:
    -1 kg zöldpaprika
    -2 evőkanál liszt
    -2 vöröshagyma
    -10 dkg sajt
    -5 dkg szalonna
    -25 dkg paradicsom
    -2 dl tejföl
    -4 gerezd fokhagyma
    -pirospaprika
    -bors
    Elkészítés:
    A lisztet egy kis tálkába összekeverjük a pirospaprikával, az őrölt borssal és a sóval. A zöldpaprikákat megmossuk, kicsumázzuk és felszeleteljük, majd tálba téve, rászórjuk a fűszeres lisztet. Egy közepes méretű tepsibe beleterítjük. Rákarikázzuk a vöröshagymát, és beborítjuk a paradicsomszeletekkel. A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk, egy kis serpenyőbe zsírját kiolvasztjuk, majd a tejfölbe belekeverjük a pörccel és a zúzott fokhagymával együtt. A paradicsom tetejét behintjük a reszelt sajttal, majd a szalonnás-fokhagymás tejföllel lelocsolom. Alufóliával szorosan letakarva, az előmelegített, forró sütőbe közepes lángon pároljuk 15 percig, majd a fóliát levéve, megpirítjuk a tetejét.

    Sajtos golyócskák

    Hozzávalók:
    -15 dkg sajt
    -10 dkg vaj
    -0, 2 dl konyak
    -tabasco szósz
    -10 dkg dió
    -pirospaprika
    -só
    Elkészítés:
    Egy tálkába keverjük simára a sajtot (pl. rokfort, camembert, göcseji, kvargli) a vajjal, adjuk hozzá a tabascót és a konyakot, ha szükséges, egy kevés sót. Negyed órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy kissé megkössön. Apró, azonos nagyságú golyókat formálunk belőle, meghengergetjük először a pirospaprikában, aztán a durvára vágott dióbélben. Tálalásig hidegen tálaljuk.

    Legényfogó

    Hozzávalók:
    -50 dkg liszt
    -1 csomag sütőpor
    -25 dkg cukor
    -20 dkg zsír
    -2 egész tojás
    -1 csomag vaníliás cukor
    -3 szelet csokoládé
    Elkészítés:
    A lisztet és a sütőport, a cukrot, a zsírt, a tojást és a vaníliás cukrot összegyúrjuk. A tésztát 2 részre osztjuk, az egyikhez hozzágyúrjuk a megpuhított csokoládét. A tésztákat külön-külön fél ujjnyi vastagra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiformálva kizsírozott, kilisztezett tepsibe tesszük. A világos korongocskákat megszórjuk kristálycukorral, és szintén megsütjük. Sütés után a világos karikák alját gyümölcsízzel megkenjük, és egy-egy csokoládés korongocskára téve kínáljuk.

    Habcsók


    Hozzávalók:
    -4 tojásfehérje
    -20 dkg cukor

    -12 dkg dió

    Elkészítés:

    A tojásfehérjéket a cukorral gőz fölött sűrű habbá verjük, közben pár csepp ecetet vagy citromlevet adunk hozzá, ettől a hab könnyebb lesz. (A hab akkor van készen, ha a habverőről nem folyik le, hanem nagy darabokban megmaradt rajta.) A gőzről levesszük, és könnyedén hozzákeverünk negyedekbe tört diógerezdeket. Méhviasszal vagy vajjal vékonyan bekent sütőlapra kávéskanállal kis halmokat rakunk belőle, gyenge, de egyenletes tűznél sütjük, illetve szárítjuk. Sütés közben megnő és kissé megrepedezik. A masszát vaníliával vagy citromlevével ízesítjük.

    2010. március 29., hétfő

    Felhőszelet


    Hozzávalók:
    -3 tojás
    -28 dkg cukor
    -fél csomag sütőpor
    -1 csomag vaníliás cukor

    -1, 5 dl tej
    -1 citrom

    Elkészítés:
    3 tojássárgáját 28 dkg cukorral, fél csomag sütőporral habosra keverve belerakunk 1 csomag vaníliás cukrot, 1,5 dl tejet, 1 citrom reszelt héját, felváltva 28 dkg réteslisztet, 3 tojásfehérjéből vert kemény habot. A tészta feléből evőkanállal ritkásan kupacokat rakunk a zsíros tepsibe, másik felébe 1 púpos evőkanál kakaóport keverünk. A barna tésztát úgy öntjük a tepsibe, hogy az üres közöket kitöltse, fehér massza mellé mindig barna kerüljön. Úgy sütjük, mint a piskótát. Melegen deszkára borítva kihűtjük. Pogácsaszaggatóval félholdakra vágjuk, tálra rakjuk.

    Amerikai rakott kenyér


    Hozzávalók:
    -10 szelet pesti kenyér,
    -8 dkg vaj,
    -1 db fejes saláta,
    -15 dkg sonka,
    -10 dkg sajt,
    -10 dkg majonéz
    Elkészítés:
    A kenyeret kb 0,5 cm vastag szeletekre vágjük. Szélet
    levágjuk, majd megvajazzuk. A kenyérszeletre friss
    salátalevet, szeletelt sajtot helyezünk. Egy kevés
    majonézt kenünk rá, majd kenyérszelettel borítjuk.
    Müanyag fogvájóval átszúrjuk. Átlósan kettévágjuk. Így
    két darab háromszögletű rakott kenyeret kapunk. A rakott
    kenyér készíthető még jércehússal, angolos hátszínnel.
    Ízesíthető még ketchuppal, worcester-mártással,
    mustárral.

    Sajtfalatkák


    Hozzávalók:
    -2,5 dkg camambert sajt,
    -
    6 dkg lágy vaj,
    -4 evőkanál tejszín,
    -
    8 szelet barnakenyér,
    -
    1 csomag retek,
    -petrezselyem,
    -
    3 dkg dióbél,
    -olajbogyó ízlés szerint
    Elkészítés:
    A camambert egy deszkán villával péppé nyomjuk össze. Tálba tesszük, majd a vajjal és a tejszínnel alaposan összekeverjük. A kenyér héját levágjuk, és kerek vagy szögletes darabokra szeljük. A sajtkrémmel megkenjük, és két-két darabot egymásra helyezünk. A falatkákat hónapos retekkel és petrezselyemmel díszítjük. Tetszés szerint megszórhatjuk durvára darált dióval, vagy adhatunk hozzá olajbogyót. Mindenféle ital illik hozzá, valamint friss gyümölcs, pl. szőlő, körte és ananász.

    Tiramisu


    Eggyik kedvenc és gyors elkészítésű sütemény.
    Recept:
    -2 csomag babapiskóta

    -1 doboz hullala (tejszín)
    -4 dl kávé
    -1 doboz mascarpone
    -4 tojás
    Elkészítése:
    1. Szétválasztjuk a tojást sárgájára és fehérjére,
    2.A fehérjét a Mascarpone-t és a Hullala-t külön külön edénybe felverjük, hogy kemény legyen,
    3.A tojás sárgáját felverjük 1 kevés cukorral majd szépen hozzá keverjük a mascarpone-t és fakanál segítségével lassan hozzákeverjük a felvert tejszínt és a felvert tojásfehérjét és szépen összedolgozzuk a fakanál segítségével.
    4. A lefőzött kávéba belemártjuk a babapiskótát és szépen elhelyezzük egymás mellé őket majd az összekevert krémnek a felét ráhelyezzük és szépen szétkenjük majd ugyan ezt a mozdulatokat megcsináljuk mégegyszer, hogy a kávéba áztatott babapiskótát egymás mellé helyezzük és a végén rákenjük megint a krémet.
    Tálalás:
    Felvágjuk és kakaóporral meghintjük.
    Jó Étvágyat hozzá

    Sziasztok!

    Sziasztok mindenkit szeretettel üdvözlök a szakácsok oldalán itt megtalálod nap mint nap friss recepteket különböző országok ételeit legyen az vegetáriánus vagy húsos étel. Magamról annyit, hogy másfél éve tanulom a szakmát a szécsényi Gesztenyéskert Vendéglőben ahol nagyon finom és változatos ételek várják a kedves betérő vendégeket udvarias kiszolgálással. Hát tömören röviden ennyi. Jó böngészést a különböző ételekhez és ha valaki kedvet kap hozzá akkor jó mukát az elkészítéséhez és Jó Étvágyat mindenkinek!